2011. december 21., szerda

Darwi evolúció

Nos, hát megküzdöttem a natúr színűvel is. Szebb és jobb, de még mindig nem az igazi. Legalább nem fog össze mindent, és kellemes illúziót teremt, mert olyan, mintha porcelánnal dolgoznék. Ám.. továbbra sem lehet semmi finomabb dolgot csinálni vele. A részek nem ragadnak egymáshoz, törik, nem rugalmas, teljesen megszáradt állapotban is morzsolódik. A guta kerülgetett, amikor fémről le kellett szednem, mint a klasszikus polymer clayt szoktam, hogy stabilra visszaragasszam, mert konkrétan kettétört, nagy szerencsémre nem morzsásra, és rátéttel sikerült eltüntetni a "heget".

Viszont sikerült az 500g fehéret elhasználni csempetechnikázáshoz, mert úgy gondoltam, hamár felületnek jó, akkor felturbózom kicsit a szerintem nagyon jó kis ötletet, a csempetechnikát, és rendes kerámialapot használok hozzá farost helyett. Nagyon kellemes, szabályos kockák lettek, vízzel simára simogattam a felszínét és a csempék oldalait is. :)

Viszont a terrakottát továbbra is uuuuuuuuuuutálom!!! Nem lett elég egy 30 x 30-as képhez az 500g gyurma, ezért csináltam terrakotta csempéket is. Először is minden csupa terrakotta festék. Minden. Szárazon sem lehet megkerülni, hogy ne fogjon össze a gyurma BÁRMIT, amihez hozzáért, de a vizes elegyengetésnél szabályosan elöntötte az asztalomat a cserépszínű lé. Fúj?
Sokkal gyorsabban szárad. Ami jó, akkor, amikor már kész van a forma. De odáig el kéne jutni. :D Namost, vízzel gyúrhatóra próbáltam varázsolni ezt is, mint a fehéret, de egyrészt, akkor folyt belőle a festék, másrészt, addig sem maradt rugalmas, ameddig felemeltem a kezem, hogy a kis műanyag sodrófámmal egységes textúrává varázsoljam. :D Biztos én vagyok kevésbé ügyes, de egyenetlen lett, nem láttam, hogy milyen vastag, ami azért is kell, hogy a formakivágásnál a csempe minen széle egyforma legyen. Megjegyzem ezt, valamiért a fehérnél sikerült. Nyújtás után is egyenetlen, repedezett lett a felülete, amit rommá vizezés követett, de végül sikerült szép kis kockákat készíteni. :)


u.i: A nyomi kis rózsás bemutatását nem felejtettem el, csak meglehetősen sötét van a kültéri fotózáshoz, az én gépem meg nem igazán egy profi villanyfénynél. (Fotósátor meg még nincs.)


2011. december 13., kedd

Terrakotta

Terracotta természetes anyagú levegőn száradó gyurma. Hmmm.. jól hangzik. Elsőre. Nagyon szép maga az anyag, meg minden, de tegnap egyszerűen kínt szenvedtem vele, mire formát adtam neki. Ez volt a második próbálkozásom új anyagokkal és ez is kicsit csalódás. Egyszerűen nem lehet olyan finoman alakítani, mint a klasszikus polymer clayt. Morzsolódik és az apró részeket sikerült a nagy felülethez rendesen illeszteni. Pedig Darwi, ami egy elég jó márka. Mindenesetre született egy torz kis példány medál formájában rózsákkal. :D Képeket is mutatok, ha megfestettem. 

Ja és baromira fog. A tenyerem és az asztal is hamarább lett terrakotta színű, mint a forma olyan, amilyennek akartam. :D

Hiába az ár/mennyiségben mutatott óriási különbség, ez elvész, ha nem tudok bánni az anyaggal. :S

Következő lépés: Ugyan kevésbé leszek elképesztően lelkes, mint az első kipróbálás előtt, nekiveselkedem alkotni a testvérkéjével, a natúr, fehér színű darwi modellezővel. Hátha a kevesebb festékanyag és a kifinomultabb - értsd: nem hullafáradtan ülök neki alkotni - modellezési technika meghozza a gyümölcsét. :)

Ha mégsem: öööö fogalmam sincs mit kezdjek 1000g gyurmával :D :D iiizé..
És továbbra is várom, hogy legyen keretem a porcelán hatású gyurmára.
A rézgyurma egyelőre álom.


Mindenkinek szép napot!
Narbeleth

2011. november 29., kedd

Brossok

:)

Örömteli hír, hogy a rózsa-bross jól sikerült. Most hordom strapabírás tesztelésre. Az említett darab vízkék üveg középrésszel rendelkezik és gyöngyház barack rózsaszínű. A ma elkészült új darabok (szám szerint négy darab) színe:
  • lila - lila üvegközéppel
  • gyöngyházfehér - áttetsző üvegközéppel
  • világoskék - vízkék üveggel
  • és arannyal kevert ekrü - átlátszó üveggel 
Csütörtökön készülnek róluk fotók. :) Remélem tetszeni fog Nektek!

2011. november 26., szombat

Tanulság

Tegnap kipróbáltam az üveggyurmát. Nos... Nagyon ígéretesnek hangzott, nagyon szép képek voltak kész termékekről. Srácok .. ha új, általatok nem használt és főleg drága terméket vesztek mielőtt kipróbáljátok:
  • A) nézzetek tutorial(oka)t  - és (velem ellentétben) nézzétek is végig őket :D
  • B)kérdezzétek meg olyan ismerőseiteket, akik dolgoztak már ezzel a termékkel.
Mivel nekem nem állt rendelkezésemre az A) verzió a B)-re hagyatkoztam. Nos. Tényleg végig kellett volna nézni. A videón szép virágokat csinálnak a kedves arcú japán hölgyek és megmutatják, hogyan kell igazán vékony szirmokat készíteni. (Ez az információ később nagyon jól jött). Mivel láttam mögöttük sok másmilyen tárgyat és nagyjából hasonló mozdulatokkal formáztak, mint egy polymer clay virág esetében, úgy gondoltam minek húzzam ezzel az időt, a szokott formázás itt is beválik. Tévedtem.
A gyurma első ránézésre igazán nagyon hasonlít a polymer clayre, még az első tapintásra, összegyúrásra is. Aztán.. nos hát körülbelül olyan lesz, mint a blue-tech és úgy is lehet formázni :S azzal a különbséggel, hogy idővel elkezd kérgesedni és ezután törni.
Rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem tudok mit kezdeni az eddigi gyurmáról megszerzett tudásommal és ekkor elsőre pánikba estem, majd - mivel ez egy levegőn száradó gyurma - villámgyorsan alufóliába vágtam és száz rétegben összecsomagoltam az általam előzetesen kimért gyurma 90%-át, hogy megmentsem a nem éppen olcsó kis jószágot a pusztulástól. :) 
Öröm az ürömben (a pocsékolás elkerülése mellett), hogy ezzel viszont tényleg iszonyú szép szirmokat lehet készíteni, ami nekem eddig polymer clay-jel annyira nem ment, úgyhogy készítettem egy üvegközepű barack színű virágos brosst, szerintem elég szép lett, ami megmentette a napomat, és a hitemet is az üveggyurmában. :)

Képek a brossról hamarosan. :) Amennyiben tetszést arat, más színekben is készül belőle. 

2011. november 15., kedd

2011. november 14., hétfő

New english site

Because of the Etsy project, I decided to start an english blog with the products I sell worldwide, not only in Hungary. The international shop and site got a new name: Tuilë - jewellery, I keep the name Narbeleth art for my hungarian sellings and products, which are only available in my country.
The new blog is: http://tuile-jewellery.blogspot.com/
The new (etsy) site is:


Az Etsy projekt miatt úgy döntöttem, hogy új angol oldalt  nyitok azoknak a termékeknek, amelyeket világszerte árusítok majd, ennek pedig új márkanevet is nyitottam:   Tuilë - jewellery. A Narbeleth art nevet továbbra is megtartom a "hazai" munkáim számára. :)
Ha valaki kíváncsi, az új blog: http://tuile-jewellery.blogspot.com/


2011. november 7., hétfő

Etsy

E héten egy nagy ugrást fogok végrehajtani: boltot nyitok az etsyn! Innentől kezdve a nemzetköziség jegyében a bejegyzéseim angolul is meg fognak jelenni. Az Etsyn ilyesféle termékeim is lesznek, mint ez a romantikus szett alant:





I'm going to take a big step forward in my business and art, so on this week I will open an Etsy shop. (Hurray! :) ) Because of this occasion from now on I will post also in English. 
(ps.: If I make huge mistakes in this language, please correct me! )
(I'm planning to write also in German, but I'm not sure whether anyone is interested in that. Any opinion?)
In my Etsy shop you will be able to buy beautiful jewelry, like this romantic set upwards. ;)

cheers!
Narbeleth

2011. november 2., szerda

Extravagáns fantasy ékszerek - vol. 2 - a Kígyós lánc

 FIGYELEM!! A BLOGOM ÁTKÖLTÖZÖTT: http://tuile-jewellery.blogspot.com
(Itt láthatjátok az újabb munkáimat, és az angol és magyar nyelvű kommentárokat hozzá!)

A Savariara készített jelmezemhez alkottam ezt a nyakláncot, az első képen látható gyűrűkhöz készült egészen pontosan. Gyönggyel és üveggel díszített, polymer clay alapon, három különböző színű láncon van. Az eredeti darab jelenleg az én tulajdonomat képezi, de megrendelésre készítek ilyet (vagy hasonlót). Irányára: 3500,- HUF









2011. október 25., kedd

Hármasút nyaklánc

Extavagáns fantasy ékszerek sorozatból való ez a darab. Polymer clayből és üvegből készült, nagy méretű, alkalmi ruhadarabokhoz kitünően mutat, láncrésze gyöngyökkel díszített.



A nyaklánc jelenleg a Hobby-házban található. (A bolt a II. kerületben a Máriaremetei út 205-207. szám alatt található - a Bölény utcához közel - megközelíthető Hűvösvölgyből az 57-es és 257-es buszokkal)

Minden Titkok Földje

A 9 tünde királyság ékszersorozat kilencedik darabja.



Ő az, akit a sorozatból megtartottam magamnak, jelenleg nem eladó. De nem elképzelhetetlen, hogy egyszer az lesz. :)
Azért tettem fel, hogy a sorozat teljes legyen. Társait (akik még gazdára várnak) lejjebb találjátok :).

Zöld Kígyók Földje

A 9 tünde királyság ékszersorozat nyolcadik darabja.




****ELADVA!****

2011. október 20., csütörtök

Sárkánylovas Földje

A 9 tünde királyság ékszersorozat hetedik darabja.



****ELADVA!****

Vörös Rózsák Földje

A 9 tünde királyság ékszersorozat hatodik darabja




Aranyhíd Földje

A 9 tünde királyság ötödik darabja




****ELADVA****

Tükörvilág Földje

A 9 tünde királyság sorozat negyedik darabja.





****ELADVA*****

Gyöngyszívűek Földje

A 9 tünde királyság ékszersorozat harmadik darabja



Erdőszellem Földje

A 9 tünde királyság ékszersorozat második darabja.




Vörös szirmok földje

A 9 tünde királyság ékszersorozat első darabja.